Charlie angyalai

Szomorúság, mélységes szomorúság.

Ezzel az egyszerű szóval tudnám leírni az érzést, ami a hatalmába kerített, mikor először hallottam a Charlie Hebdo magazin szerkesztőségében történt mészárlásról, melynek során szélsőséges iszlámista aktivisták tizenkét embert gyilkoltak le – mindezt egy karikatúra miatt, amely Mohamed prófétát ábrázolta. A szatirikus magazin hétről hétre mutat be társadalmi témákat érintő rajzokat, és bár korábban viccelődtek a Pápával, és Mózessel is, eddig valahogy mindenkinek volt humorérzéke. “A szólásszabadság viszont nem terjedhet ki arra, hogy bárki inzultálja Allah prófétáját” – magyarázza sok muzulmán, akik szerint “normális”, hogy a Francia fővárosban az utóbbi időben több terrorcselekmény történik, mint számos Közel-keleti országban.

IMG_20150109_135208
Álljon itt egy költői kérdés azoknak, akik szerint “érthető” a terror, hiszen a magazin grafikusai tiszteletlenek voltak egy vallással szemben. Mi volna, ha valaki kivégezné a Monty Python társulat összes tagját a Brian élete című film kapcsán? A vígjáték görbe tükröt tartott a zsidó és a keresztény vallás elé is – mégis generációk kedvence, és sosem sértődtünk meg rajta, megbosszulni pedig senkinek sem jutott eszébe. Ha elfogadjuk, hogy a muzulmán vallás minden más vallás felett áll, és mint ilyen, tilos gúnyt űzni a prófétájából, Nostredamus jóslata hamarabb teljesedik be, mint hinnénk, és a szép Európa hamarosan lángokban áll majd.

Itt, Izraelben, ahol élek, az elkeseredettség és a gyász szavai hangzanak fel a gyilkosság kapcsán, de a döbbenet már elmarad. Ismerjük a menetet. Évek óta figyeljük, ahogy az Izraelt oly élesen bíráló öreg kontinens, amelynek bírósága éppen most távolította el a Hamászt a terrorszervezetek listájáról, és amely Izraelt háborús bűnökkel vádolja, ujjal mutogat ránk, miközben a odaát egyre nagyobb a káosz. Tisztán emlékszem, a tavaly nyári gázai háború kapcsán többszázezer zsidó, izraeli, cionista osztott meg képeket “nem az én nevemben” hashtaggel ellátva, a kormányunk hadművelete ellen tiltakozva. Akkoriban az arab világ heves tiltakozásba kezdett, és sokan hipokrata viselkedésnek nevezték az online kapmányt: sok palesztin, jordán, iráni, libanoni számára egyenesen képtelenségnek tűnik, hogy egy izraeli felemeli a hangját a háború ellen.

Ma, néhány nappal a párizsi mészárlás után muzulmánok világszerte tüntetnek online a ‪#‎NotInMyName‬ hashtaget használva, jelezvén: az iszlám vallás nem egy és ugyanaz, mint a terrorizmus. Természetesen egytértek velük: Jaffában, Tel Aviv főként arabok lakta óvárosában élek, ahol a muzulmán, keresztény és zsidó szomszédok békében, szeretetben élnek együtt, és sosem junta eszembe az extrémizmust az iszlámmal azonosítani, hiszen szélsőségesen gondolkodó és cselekvő emberek minden vallás, vagy népcsoportban megtalálhatóak, ahogy békés, szeretetet és elfogadást hírdető emberek is. Ám kíváncsi vagyok rá: azok, akik hidzsábba burkolózva tartják a kezükben a “Nem az én nevemben” feliratot, mostanra megértették és elfogadták –e: ha ők visszautasítják, hogy a vallásukat, származásukat agresszióval azonosítsa bárki, ők sem tehetik ezt Izrael lakóival. Nem címkézhetünk fel embereket származásuk, vagy hitük alapján. Mindannyian egyénileg tartozunk felelősséggel a saját tetteinkért, és azért, hogy a körülöttünk élő szomszédainknak bebizonyítsuk: bízhatnak bennünk.

Ha te sem fogadod el, hogy Isten nevében bárki gyilkolni merészeljen, ahhelyett, hogy bűnbakot keresnél, állj ki a kreatív, bátor elmék mellett, akik olykor humorral, máskor lelkesítő beszédekkel, megint máskor a művészettel, vagy épp aktivizmussal harcolnak a terrorizmus bármely formája ellen. Olyanok ellen, akik Isten szavait félreértelmezve, félremagyarázva gyilkolnak. Mohamed, Jézus, Buddha, Mózes mind ugyanazt tanították: “Szeresd a szomszédod, ahogy önmagad szereted.” Ehhez mindenekelőtt magunkat kell megtanulnunk szeretni, ám ez biztosan nem fog menni, ha a szeretetreméltó emberi tulajdonságainkat hátra hagyjuk a bosszúvágyért, a tudatlanságért, és az erőszakért, a kirekesztésért cserébe.

Amikor néhány évvel ezelőtt a hasamra varrattam a muzulmán vallás jelképét, a holdsarlót, és a zsidó vallás szimbólumaként ismert a Dávid csillagot a már meglévő, buddhizmust hírdető tibeti “om” mellé, sokan kérdezték tőlem: nem félek –e, hogy egy extrémista (bármelyik vallás képviselőjeként) nekem támad majd Tel Aviv-Jaffa tengerpartján. Öt éve élek Izraelben, de eddig arabtól és zsidótól is csak elismerő pillantásokat kaptam a tetoválásom kapcsán, amikor azonban két éve Barcelonában nyaraltunk, többen is becsmérlő megjegyzéseket tettek rá, és tiszteletlenségnek nevezték. Ez tisztán leírja, mi a tendencia manapság a világunkban. Félelem nincs bennem. Nem fogom hagyni, hogy a terrotizmus elrettentsen attól, hogy önmagam legyek. Nem fogok hibásokat keresni, ujjal mutogatni.

Legyen könnyű a föld  Charlie angyalainak. Amíg dobog a szívem, a saját, szerény eszközeimmel fogom hírdetni a vallás és szólásszabadságot. Hiszek benne, hogy az egység, az elfogadás, és a szeretet hozhat békét a világra – nem pedig a háborúk, terrorcselekmények, a bosszú, amelyek sosem oldottak meg semmilyen konfliktust ezen a világon, sem egyének, sem országok között.

www.facebook.com/SteinerKristofOldala

www.facebook.com/WhiteCityBoyBlog 

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close