Sírva vigad Izrael a magyar operettre

HáNeszichát Cárdash” – hirdette az Izraeli Opera bejáratánál egy molinó a Budapesti Operettszínház vendégjátékát, és bár eleinte voltak kétségeim, hogy az “Aki tudja a szép, könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs!” filozófia Tel Avivban is működik-e, de a kételyeim sebesebben foszlottak szerte, mint ahogyan a sok pohár Mumm pezsgőt tudja ledönteni a Vörös Hilda egyetlen dal eléneklése közben. Szubjektív élménybeszámoló a Csárdáskirálynő izraeli vendégátékáról.

20131217_152356

Az izraeli közönséget egyáltalán nem könnyű lenyűgözni. Négy éve élek Tel Avivban, ezalatt jópárszor ellátogattam színházba, operába, és különféle koncertekre, de minden egyes alkalommal ugyanaz a volt a forgatókönyv: az emberek elhelyezkednek, előkerülnek a mobiltelefonok, és megy az sms-ezés és a Candy Crush egészen a terem elsötétüléséig. Ekkor illedelmesen végignézik a produkciót bármiféle heves érzelemkitörés nélkül, a darab végeztével kicsit tapsikolnak, és már szedik is a cókmókjaikat. Ez persze nem feltétlenül az ő hibájuk: Izraelben igazán jó színházi előadásra lelni sokkal nehezebb, mint mondjuk jó kajára, vagy finom borra. Szerencsére az izraeliek kellőképpen önironikusak: egy helyi kabarésorozatban – amit leginkább a Szeszélyes évszakokhoz tudnék hasonlítani – van egy sznob karakter, aki folyton arról panaszkodik, hogy ha színházba akar menni, legközelebb Londonban talál említésre érdemes előadást. És bár ez azért enyhe túlzás, magam is nemrég jutottam el arra a pontra, hogy inkább már nem is nagyon próbálkozom – nem jó érzés egy drága színházjegy megvásárlása után sanzén kislisszolni az első felvonást követő szünetben.

Az előadás után operaértő anyósommal és apósommal is megvitattam a látottakat, ám sok beszédre nem volt szükség, mert mindketten vigyorogtak, mintha csak kóser szilvapálinkát itattam volna velük. „Mostanában annyi előadást láttunk, ahol az alkotólók mindenáron modernizálni akarják a klasszikus darabokat, és a forradalminak hitt alkotói szellem sokszor a közönség szórakozásának rovására megy.” – ecsetelte a férjem édesapja. „Fantasztikus, hogy a rendező (Kerényi Miklós Gábor) tiszteletben tartotta a hagyományokat. Jó volt, hogy úgy lehettünk részesei a történetnek, mintha ma is a huszas években lennénk.” Anyósom is boldog volt, mert végre megkapta a happy endjét, a férjem pedig egész úton hazafelé a „Te rongyos élet”-et énekelte halandzsa-magyarul. Legnagyobb szerencséjére otthon korrepetálhatta magát: két évvel ezelőtt a Jaffai bolhapiacon sétálgatva hírtelen jött felindulásból megvásároltam egy „Kálmán – Operettek az ő magyar hazájából” című százezer éves bakelitlemezt, amelyen az egykori Budapesti Népopera szólistái énekelnek. Megfordítottam a lemezborítót, hogy elolvassam a dalok listáját, – és alig hittem a szemmenek: a cím alatt apró betűkkel ez olvasható: „produced by Studio Recordings, TEL-AVIV”.

Miközben a recsegve szólt a a „Lyányok a lyányok a lyányok angyalok” azon merengtem: ha a Siófokról származó, Bécsben letelepedett, majd európai zsidók deportálása idején Hollywoodba, New Yorkba költözött, és végül ismét Bécsbe „haza”érkezett Kálmán Imre Izrael állam megalapításakor Tel Avivot pécézi ki magának, valószínűleg óriási korszellemformáló hatással lett volna Izraelre, az itteni színházművészere, és persze a közönségre. Persze sosem késő: a hírek szerint az Izraeli Opera vezetősége azt mondta a Budapesti Operett Színháznak: „Hát a komád vagyok, vagy nem vagyok a komád?”, és ez a művészeti unió pedig az elkövetkezedő négy évben még jónéhány produkciót reptet majd a Nagymező utcából a Közel-Keletre.

A teljes cikk itt érhető elTovábbi, Izraellel kapcsolatosírásaimért kövess Facebookon magyarul és angolul. Instagram: @WhiteCityBoy

tags: , , , , , ,

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close