Háború és béke

Ma van a háború hetedik napja. Gyertyát gyújtok. Összeszorult szívvel gondolok az áldozatokra, és mindazokra, akik bármelyik oldalon megsérültek, elveszítették az otthonukat, barátaikat, családtagjaikat. Az elmúlt napok során Izrael Vas Kupola védelmi rendszere mindannyiunkat megóvott a rakétáktól, és bár otthonokat romboltak ke a Hamasz rakétái, kocsikat zúztak apóra, és idősek, gyerekek sérültek meg, ezen a ponton meg kell állnunk, és elgondolkoznunk.

unnamed

Igen, a küzdelem a Hamasz ellen folyik, nem pedig a palesztínok, vagy a gázaiak ellen, de – a vezetőik embertelensége miatt – végül mégis sok ártatlan hal meg odaát. Tiszta szívből szeretem Izraelt, éppen ezért nem tudom elfogadni hogy – közvetve vagy közvetlenül – civilek haláláért felelős a háború, amelyben védjük magunkat. Megértem azokat is, akik kétségbeesetten tüntetnek a tűzszünet ellen a deli városokban, hiszen az életüket gyakorlatilag az óvóhelyeken élik évtizedek óta. De a háború hosszútávon épp úgy nem megoldás a békére, mint a fegyverszünet: minden halál öt bosszúálló embert szül, így mindig egyre többen vannak, akik meg akarják torolni a bűnöket. Lehet, hogy nem Izrael és Gáza mai vezetői fognak békét teremteni, lehet, hogy nem is ebben az évszázadban történik meg, de meg kell történnie egy ponton – még mielőtt ránk omlik az ég, és maga alá temet minden arabot, zsidót, keresztényt és a többit. Nevezhet bárki naivnak, lágyszívűnek, akár gyávának is, ha tetszik, de én az ártatlan emberi életet többre értékelem, mint az eszméket. Én hiszek a valódi békében, ami nem a sérelmek megtorlásán, vagy “ki az erősebb” játszmákon alapul, hanem megbocsátáson és elfogadáson.

Azt akarom, hogy a háború véget érjen. Azt akarom, hogy éljenek az emberek. Elég volt a légiriadókból. Elég volt a vérontásból. Azt kívánom, hogy aki nem akar, annak ne kelljen fegyvert vennie a vállára. Azt akarom, hogy aki mégis fegyvert fog, az maradjon ember. Arra kérek mindenkit, hogy ismerjük fel: mi emberek képesek vagyunk arra, hogy beszéljünk egymással, és figyeljünk egymásra. Olyan egyszerű. Én kezdem. Én személyesen a szívem legmélyéről bocsánatot kérek minden fájdalomért, amit valaha valakinek okoztam. Azok nevében is bocsánatot kérek, akik bármilyen oknál fogva nem tudják, vagy nem akarják maguk megtenni. Magam is megbocsátok mindenkinek, aki valaha bántott. Mostantól pedig dolgozzunk együtt egy közös, job világon. Ez a szépséges, gazdag Föld még mindig tele van lehetőségekkel. Még nem romboltuk le teljesen. Menstünk esőerdőket! Mentsük meg a sarkvidéket! Afrikát! A delfineket! Ültessünk fákat! Szeretkezzünk! Koccintsunk! Nevessünk! És néha sírjunk. Meséljük el a történeteinket, hogy a következő generáció ne követhesse el a mi hibáinkat. Tanítsuk és taníttassuk a gyerekeinket, hogy okosabbak lehessenek nálunk.

Nem várom el, hogy mindenki egyetértsen velem, és elfogadom azokat, akik a gyermekeiket, a hazájukat, zsidó identitást féltik a terrortól. Nem vagyok sem politológus, sem jós, és mindössze öt éve élek Izraelben, de az én szívem ezt mondatja velem: Izraelnek ebben a pillanatban az a dolga, hogy a világ összes vezetőjét bevonva a világ minden lehetséges eszközével békét teremtsen, és megvédje az ártatlanokat – a fal mindkét oldalán. A Hamasz nem ijed meg a háborútól. Szeretik a háborút, és az sem ijeszti meg őket, ha többszáz embert el kell veszíteniük.

Izraelben van értéke az életnek. Nem csak a zsidókénak – mindenkiének.

Content not available.
Please allow cookies.

Képeslap: Julien Roux. Kövesd az írásaimat Facebookon magyarul és angolul

tags: , , , , ,

By continuing to use the site, you agree to the use of cookies. more information

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close