Háború és béke

Ma van a háború hetedik napja. Gyertyát gyújtok. Összeszorult szívvel gondolok az áldozatokra, és mindazokra, akik bármelyik oldalon megsérültek, elveszítették az otthonukat, barátaikat, családtagjaikat. Az elmúlt napok során Izrael Vas Kupola védelmi rendszere mindannyiunkat megóvott a rakétáktól, és bár otthonokat romboltak ke a Hamasz rakétái, kocsikat zúztak apóra, és idősek, gyerekek sérültek meg, ezen a ponton meg kell állnunk, és elgondolkoznunk.

Igen, a küzdelem a Hamasz ellen folyik, nem pedig a palesztínok, vagy a gázaiak ellen, de – a vezetÅ‘ik embertelensége miatt – végül mégis sok ártatlan hal meg odaát. Tiszta szívbÅ‘l szeretem Izraelt, éppen ezért nem tudom elfogadni hogy – közvetve vagy közvetlenül – civilek haláláért felelÅ‘s a háború, amelyben védjük magunkat. Megértem azokat is, akik kétségbeesetten tüntetnek a tűzszünet ellen a deli városokban, hiszen az életüket gyakorlatilag az óvóhelyeken élik évtizedek óta. De a háború hosszútávon épp úgy nem megoldás a békére, mint a fegyverszünet: minden halál öt bosszúálló embert szül, így mindig egyre többen vannak, akik meg akarják torolni a bűnöket. Lehet, hogy nem Izrael és Gáza mai vezetÅ‘i fognak békét teremteni, lehet, hogy nem is ebben az évszázadban történik meg, de meg kell történnie egy ponton – még mielÅ‘tt ránk omlik az ég, és maga alá temet minden arabot, zsidót, keresztényt és a többit. Nevezhet bárki naivnak, lágyszívűnek, akár gyávának is, ha tetszik, de én az ártatlan emberi életet többre értékelem, mint az eszméket. Én hiszek a valódi békében, ami nem a sérelmek megtorlásán, vagy “ki az erÅ‘sebb” játszmákon alapul, hanem megbocsátáson és elfogadáson.

Azt akarom, hogy a háború véget érjen. Azt akarom, hogy éljenek az emberek. Elég volt a légiriadókból. Elég volt a vérontásból. Azt kívánom, hogy aki nem akar, annak ne kelljen fegyvert vennie a vállára. Azt akarom, hogy aki mégis fegyvert fog, az maradjon ember. Arra kérek mindenkit, hogy ismerjük fel: mi emberek képesek vagyunk arra, hogy beszéljünk egymással, és figyeljünk egymásra. Olyan egyszerű. Én kezdem. Én személyesen a szívem legmélyéről bocsánatot kérek minden fájdalomért, amit valaha valakinek okoztam. Azok nevében is bocsánatot kérek, akik bármilyen oknál fogva nem tudják, vagy nem akarják maguk megtenni. Magam is megbocsátok mindenkinek, aki valaha bántott. Mostantól pedig dolgozzunk együtt egy közös, job világon. Ez a szépséges, gazdag Föld még mindig tele van lehetőségekkel. Még nem romboltuk le teljesen. Menstünk esőerdőket! Mentsük meg a sarkvidéket! Afrikát! A delfineket! Ültessünk fákat! Szeretkezzünk! Koccintsunk! Nevessünk! És néha sírjunk. Meséljük el a történeteinket, hogy a következő generáció ne követhesse el a mi hibáinkat. Tanítsuk és taníttassuk a gyerekeinket, hogy okosabbak lehessenek nálunk.

Nem várom el, hogy mindenki egyetértsen velem, és elfogadom azokat, akik a gyermekeiket, a hazájukat, zsidó identitást féltik a terrortól. Nem vagyok sem politológus, sem jós, és mindössze öt éve élek Izraelben, de az én szívem ezt mondatja velem: Izraelnek ebben a pillanatban az a dolga, hogy a világ összes vezetÅ‘jét bevonva a világ minden lehetséges eszközével békét teremtsen, és megvédje az ártatlanokat – a fal mindkét oldalán. A Hamasz nem ijed meg a háborútól. Szeretik a háborút, és az sem ijeszti meg Å‘ket, ha többszáz embert el kell veszíteniük.

Izraelben van értéke az életnek. Nem csak a zsidókénak – mindenkiének.